Az V. kerület tovább fejlődik – íme a Kossuth Lajos téri beruházási program
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Kossuth Lajos téri beruházási program keretében megvalósuló beruházásokat, köztük az Agrárminisztérium épületének rekonstrukcióját – derül ki a minapi Magyar Közlönyből.
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Kossuth Lajos téri beruházási program keretében megvalósuló beruházásokat, köztük az Agrárminisztérium épületének rekonstrukcióját – idézi a Magyar Közlönyt a Portfolio.hu.
A döntés értelmében az Agrárminisztérium épület teljes rekonstrukciója során új homlokzati nyílás létesíthető azzal a feltétellel, hogy az új nyílások kialakításánál a településképi követelményektől csak a KNEB hozzájárulásával lehet eltérni.
A középső udvar közösségi térként történő használata, valamint a Kossuth Lajos tér és a Kozma Ferenc utca közötti gyalogos kapcsolat biztosítása érdekében vagy azzal összefüggésben a meglévő homlokzati elemeken és egyéb történeti épületelemeken építési tevékenység szintén a KNEB hozzájárulásával engedélyezhető.
A beruházás az alábbi tevékenységeket foglalja magába:
-
- Kossuth Lajos tér 11. szám alatti épület részleges bontása és rekonstrukciója
- A tér 11. szám alatti mélygarázs és a határos közterületek alatt egyéb közlekedési célú építmény építése
- A tér 12. szám alatti épület részleges bontása és rekonstrukciója
- Vécsey utca 4. szám alatti épület részleges bontása és rekonstrukciója
- Alkotmány utca 5. szám alatti irodaház rekonstrukciója
- Kozma Ferenc utca felszíni rendezése
A beruházások megvalósításához szükséges közterülethasználat időtartama 2021. 07. 01. – 2024. 06. 30.
Tovább a teljes cikkre
Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





