Megint díjat kapott a Cordia
Újabb elismerést érdemelt ki Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője, a Cordia. A Futureal-csoporthoz tartozó társaság projektjei közül ezúttal a budapesti XIII. kerületben épülő Marina Life nyerte el a legjobb pesti ingatlanfejlesztés díját a 100 lakásosnál nagyobb beruházások körében. A Portfolio Lakás 2018 Konferencia résztvevői szavazták meg a portál olvasóinak voksai alapján szűkített listákból a legjobbakat.
A Puhl és Dajka Építész Iroda által tervezett Marina Life építkezése idén áprilisban indult el, az első ütemben épülő 206 otthont a tervek szerint 2020 első negyedében adják át, míg a hasonló volumenű második ütem 2020 harmadik negyedében készülhet el. Az épület szomszédságában két további Cordia-fejlesztés is megvalósul: a Marina Garden építkezése már elkezdődött és hamarosan indulnak a vízparti Marina Portside munkálatai is.

A most díjazott fejlesztés különlegessége a tágas belső kert, illetve az, hogy a Marina Life mindössze néhány perc sétára található a Duna-parttól, a leendő lakókat így nyugodt, kényelmes környezet várja. A terület közlekedési kapcsolatai is kiválóak, hiszen Budapest első számú irodafolyosója, a Váci út mindössze 250 méter távolságra van, így mind a Belváros, mind az M0 körgyűrű könnyen megközelíthető. Szintén a közelben található az M3-as metró, a dunai hajójáratok és számos busz megállója, de néhány saroknyira van a főváros egyik legfontosabb bevásárló- és szórakoztató központja, a Duna Plaza is.
„Büszkék vagyunk arra, hogy az idén is díjat érdemelt ki egy fontos Cordia-projekt” – mondta Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója. Hozzátette: „az elismerés azért is fontos, mert számunkra a Marina part – a klasszikus zöldövezeti és belvárosi helyszínek mellett – új fejlesztési helyszínnek számít. A szintén itt épülő Marina Garden lakásai közel 100%-ban már vevőre találtak, a közvetlenül a vízparton megvalósuló Marina Portside pedig az idei Lakásvásáron mutatkozott be először”.
Tovább a teljes cikkre

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp

Papíron olcsó, a valóságban fájdalmas: ezért lett rémálom Budapesten élni – közeleg a megélhetési válság?

Sokkos számok derültek ki a magyar lakásokról: ezekben az otthonokban élnek milliók – és sokan nem is tudják, mekkora a baj

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





