A ConvergenCE eladta az Árpád Center irodaházat
A ConvergenCE 2021 nyár végén sikeresen lezárta az Árpád Center értékesítését. Az Árpád híd és a Váci út szegletében található, népszerű irodaházat az Investum Kft. vásárolta meg. A tranzakció során a ConvergenCE-t a Cushman & Wakefield képviselte.
Zeley Csaba, a ConvergenCE ügyvezető igazgatója elmondta: “Az épület 2019-es megvásárlása óta az akkor alulmenedzselt és kissé elhanyagolt épületet gyümölcsöző projektté formáltuk át. Újratárgyaltuk a bérleti szerződéseket, kiadtuk az üres területeket, és erős, hosszú távú kapcsolatot építettünk ki az itt otthonra találó cégekkel, amelyek nagyra értékelték rugalmas tulajdonosi hozzáállásunkat és bérlő fókuszú ingatlanüzemeltetési szemléletünket. Mindennek, valamint az Investum dinamikus döntéshozatalának köszönhetően sikerült az üzleti tervben meghatározott céldátum előtt, “off-market” tranzakció keretében értékesítenünk az épületet. Nagyon örülünk annak is, hogy a munkánk itt nem ér véget, hanem korábbi projektjeinkhez hasonlóan folytathatjuk az ingatlan menedzselését annak eladása után is: az új tulajdonos felkérésére továbbra is mi látjuk el az Árpád Center ingatlanüzemeltetési és bérbeadási feladatait.
Ligetvári Zoltán, a Cushman & Wakefield befektetési osztályának Associate munkatársa hozzátette: „Az elmúlt időszak kihívásai ellenére nagyon büszkék vagyunk, hogy teljes mértékben teljesítettük megbízóink elvárásait. A vevő rendkívül gyors ütemben hozta meg a döntését, és a tranzakció lezárásával az Árpád Center lett az Investum Kft. egyre növekvő ingatlanportfóliójának első pesti irodaépülete.”
Tovább a teljes cikkre
Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





