Vasúti kapcsolatot kapott a Polgári Ipari Park

Az M3-as autópálya TEN-T és TINA korridorok metszéspontjában elhelyezkedő Polgári Ipari Park infrastruktúra fejlesztési pályázat során (többek között) ipari vasúttal bővült.

Az 340 millió forintos beruházás megteremtette a logisztikai központ tervezett intermodális szolgáltatásainak, így regionális törekvéseinek előfeltételeit, valamint a vasúti szállítmányozást igénylő ipari tevékenységek fogadásának lehetőségét.

A már betelepült (pl.: Volvo, Kühne Nagel, Gyermely Zrt.) és potenciálisan érdeklődő vállalatoknak is alapvető igénye volt az infrastrukturális szolgáltatások további fejlesztése (pl. C teherbírású úthálózat), a szállítási lehetőségek diverzifikálása, a működési költségek csökkentése. A projekt tervezése során figyelembe kerültek az indikatív betelepülési igények, a korábbi működés, betelepülői együttműködés tapasztalatai, valamint a kulcsbetelepülők feltételként támasztott elvárásai. Ennek megfelelően került kiépítésre az ipari park szívébe benyúló, 500 folyóméter hosszú vasúti iparvágány, mely az Ohát-Pusztakócs- Polgár 117 sz. vasútvonal nyílvonali kiágazása. Ezzel megtörtént a központi vasúti fogadó-/feladótelep lehetőségének a megteremtése. Továbbá befejeződött a csapadékvíz-elvezető csatornarendszer és a szennyvízhálózat fejlesztése, a szomszédos Hortobágyi Halgazdaság elvárásainak megfelelően.

A jelentős kamionforgalommal bíró logisztikai központ számára elengedhetetlen volt az úthálózat fejlesztése is. Így most sor került a logisztikai projekt 135 méter hosszú feltáró úttal és járdával való bővítésére, a meglévő úthálózat beruházási forgalom miatt csatornaszemek környékén megsüllyedt részének korrekciójára, az elhasználódott aszfalt kopóréteg felújítására és teherbíró képességének megerősítésére, a szükséges alaprétegi ívkorrekciókkal.

A pályázati támogatás marketing célra fordítható összegéből a betelepülőket is láthatóvá tevő totemoszlop épült, illetve az új betelepüléseket ösztönző, hatékony marketingkommunikáció alapjául szolgáló egyedi arculat is elkészült.

A beruházás megvalósulásával a Park alapinfrastruktúrája teljessé vált, valamennyi közmű szolgáltatásbiztonsága megvalósult, lehetővé vált a park szolgáltatásainak kibővítése és korszerűsítése, így Kelet-Magyarország egyik legjobban pozícionált ipari parkja egyben az egyik legmodernebb és legfejlődőképesebb parkja lett.

A Park aktív fejlesztési koncepcióval rendelkezik (ún. KMILK: Kelet-Magyarországi Intermodális Logisztikai Központ), hasonlóval csak Debrecen és Záhony büszkélkedhet régióban. A Polgári Ipari Park kiváló lokációja okán közúti, vasúti vagy intermodális logisztikai szolgáltatások platformját kívánja bevezetni, ezzel egyidejűleg „kapu” szerepet szándékozik betölteni Ukrajna – Oroszország, Románia, valamint Kelet-Szlovákia irányába. Nyolc éves időtávon a már említett koncepció, további 120.000m2 raktárcsarnok fejlesztését irányozza elő 12 milliárd Forint értékben, hat fejlesztési ütemben.

Polgár város tanulmányokkal is alátámasztott logisztikai potenciálja közismert, ugyanakkor a szükséges infrastrukturális fejlesztések hiányában a tényleges beruházások megvalósítása eddig elmaradt. A jelen pályázatban bemutatott program ennek, és egyéb irányú betelepülések kockázatmentes alapfeltételeit teremtette meg, így lehetővé tette, hogy a kockázatok miatt korábban lassú betelepítési folyamat fokozott ütemben folytatódhasson.

LogPortál/Tranzitonline