Uniós forrásból fejlesztett az autóalkatérsz gyártó
Uniós forrásból fejlesztette telephelyét az autóalkatrész-gyártásban érdekelt BHG-ASZ Kft. Szekszárdon, a beruházás ötvenkilenc új munkahelyet teremtett, a bővítéstől az árbevétel kétmilliárd forintos növekedését várja Ligeti Ferenc projektmenedzser.
A cég saját területén logisztikai területek létesültek, köztük csomagolóanyag tároló, kamionrakodó és darupálya épült, ezen kívül a meglévő gyárépületek új burkolatot, nyílászárókat kaptak, s kicserélték az alkatrészraktár, a raktár és az iroda tetőszigetelését – sorolta a fejlesztés részleteit kedden az MTI-nek Ligeti Ferenc.
A 372 millió forint összköltségű, építést- és infrastruktúrafejlesztést magában foglaló komplex beruházási projekthez a Regionális Fejlesztési Operatív Programból igényeltek támogatást. A projekthez az Új Széchenyi Terv keretében 148,8 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak.
A fejlesztéshez kapcsolódóan a 2010-es 271 fős létszámhoz képest minimum 59 fős létszámbővítést vállalt a kft. Jelenleg 330-340 között van a foglalkoztatottak száma, ami a tervek szerint tovább emelkedik.
A BHG-ASZ Kft. a tavalyi hatmilliárdot meghaladó összeggel szemben az idén 8,5 milliárd forint árbevételt vár.
Ligeti Ferenc elmondta, hogy a cég további két nagy projekten dolgozik. Az egyik technológiafejlesztésre, másik innovációra vonatkozik. Előbbi egy 670 millió forintos projekt, amelyhez már elnyertek 170 millió forint uniós támogatást.
Az 1994-ben alakult BHG-ASZ Kft. fő tevékenységként gépjármű alkatrészeket, jármű- és járműalkatrész gyártáshoz kapcsolódó szerszámokat, illetve egyedi gyártóberendezéseket készít.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





