Új kézben az Omega bevásárlóközpont
Új tulajdonos, a Magyar Fejlesztési Bank birtokában lévő Beszállító Befektető Zrt. kezébe került a csődbe ment tatabányai Omega Park Bevásárló- és Szórakoztató Központ, miután annak értékesítési pályázatára csak az említett cég nyújtotta be ajánlatát – írja a Napi Gazdaság.
A Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában lévő Beszállító Befektető Zrt. kezébe került a tatabányai Omega Park Bevásárló- és Szórakoztató Központ. A júliusban megjelent, 5,5 milliárd forintos irányárat meghatározó értékesítési pályázatra ugyanis csak a cég nyújtott be pályázatot. A létesítmény tulajdonosa és üzemeltetője a Turul Center 2006 Kft. ellen tavaly júniusban indult meg a felszámolási eljárás. Akkor a létesítmény bezárása vagy további működtetése között kellett dönteni, melyből az utóbbi választották. Ugyan sikerült a cég működését fenntartani, a központ kihasználtsága még alacsony. A bérlők egy részének a felszámoló felmondott, így az új tulajdonos új szerződést köthet velük.
A bevásárlóközpont mintegy 5 milliárd forintos befektetés révén nyílt meg 2007 végén, benne hetvenöt üzlet, konferenciaterem, kamaraszínház, bowlingpálya, fedett gokartpálya, éttermek és parkolók kaptak helyet. A felszámoló szerint azonban a létesítménynek nem feltétlenül kellene megtartania pláza funkcióját, benn orvosi, oktatási, kulturális és közszolgáltatások kaphatnának helyet. A felszámolási eljárásban várhatóan a 6 milliárd forintra rúgó követelések 60 százalékát sikerül behajtani, s a felszámolás várhatóan egy év múlva fejeződik be.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg

Jó szándékkal vezették be, most több százezer forintos pluszköltséget és hónapokig tartó csúszásokat okoz az új szabály

Már beköltöztek az első lakók a Novus Ligetbe: kézzelfoghatóvá vált a XV. kerület egyik legígéretesebb lakópark-fejlesztése
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




