Törvényben védték meg a rezsicsökkentést

A parlament kedden törvényben tiltotta meg, hogy az energiaszolgáltatók áraikba beszámítsák a rájuk kivetett tranzakciós díjat, külön jövedelemadót, illetve a közművezetékek után fizetendő adót.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter erről szóló előterjesztését kedden kivételes sürgős eljárásban, 264 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. A kormánypártok mellett a Jobbik is igennel szavazott, az MSZP képviselői tartózkodtak, a nem szavazatokat független képviselők adták le.

 

A szabályozás arra is kitér, hogy ha a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) a rendszerhasználati vagy a csatlakozási díjakat megállapító határozatát bírósági felülvizsgálat eredményeként hatályon kívül kell helyezni, ez csak a hivatal új határozatának jogerőre emelkedése után lehetséges.

 

A pénteken beterjesztett és a kihirdetését követő napon hatályba lépő törvénymódosítás előzménye, hogy a Napi Gazdaság értesülése szerint első fokon a gázszolgáltatóknak adott igazat a Fővárosi Törvényszék a MEH rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során.

 

A gázcégek arra hivatkoztak, hogy az energiahivatal eljárása nem felelt meg a földgáztörvénynek, amely szerint a díjakat az indokolt működési és tőkeköltség figyelembevételével kell meghatározni. Az energiaszolgáltatók szerint ugyanis az őket január 1-jétől sújtó új terhek – így a közműadó, a tranzakciós illeték, valamint a Robin Hood-adó kulcsának emelése – indokolt költségnek számítanak, az energiahivatal azonban nem sorolta őket a lakossági áremelést megalapozó költségek közé.

 

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben botrányosnak nevezte az említett bírósági döntést, és jelezte, a kormány újabb javaslattal áll elő, amelynek nyomán a rezsicsökkentés a korábbinál is nagyobb mértékű lehet.

 

A Fidesz-frakció kérésére csütörtökön rendkívüli ülést tart a parlament, az egyetlen napirendi pont a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló előterjesztés határozathozatala lesz. Rogán Antal frakcióvezető kezdeményezésüket indokolva azt mondta: szeretnék rendeletalkotási joggal felruházni az energiahivatalt, hogy megvédhesse a rezsicsökkentés ügyében hozott döntéseit