Ingatlanérték-növekedési adót vezetne be a III. kerület
ngatlanérték-növekedési adó bevezetésén gondolkodik Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata. A cél elsősorban a Római-partra tervezett mobil gát mögötti – a Nánási és a Királyok útja közötti – ingatlanok értékének jelentős növekedéséből származó haszon megadóztatása lenne – írja a Népszabadság.
Ingatlanérték-növekedési adó bevezetésén gondolkodik Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata – írja a Népszabadság. Az ötlet a fővárosi önkormányzattól ered, de azzal a kerület is egyetért, hogy az állami milliárdokból emelt védmű előnyeit élvezők valamennyit „visszafizessenek a köznek”.
A cél elsősorban a Római-partra tervezett mobil gát mögötti – a Nánási és a Királyok útja közötti – ingatlanok értékének jelentős növekedéséből származó haszon megadóztatása lenne.
Bús Balázs óbudai polgármester a lap szerint határozottan állítja: őt soha nem kereste meg egyetlen, az ártéren üdülőként épült lakóparki lakás tulajdonosa sem. Így szó sincs arról, hogy a gáttal a luxusházak tulajdonosait védenék. Lakossági fórumokon ugyanakkor évek óta visszatérő téma a Római-part rendbetétele. Felelős városvezető azonban nem költhet százmilliókat olyan területre, amelyet rendszeresen elönt a folyó – magyarázza helyzetüket Bús Balázs.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





