Többmilliós fejlesztés Csongrádban
Az ország egyik legjelentősebb beruházásnak nevezte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hungerit Zrt. hétfőn átadott baromfitelepét Csongrád megyében, ahol újabb földhaszonbérleti szerződéseket is átvehettek a helyi nyertesek – írja a VM sajtóirodája.
Fazekas Sándor elmondta, évente kétmillió csirkét nevelnek majd a Felgyő és Csanytelek között elhelyezkedő telepen, ami segít abban, hogy helyreálljon az állat- és növénytermesztés egyensúlya Magyarországon.
Emlékeztetett, hogy országszerte 46 milliárd forintból 338 állattartó telepek korszerűsítését célzó beruházás zajlik jelenleg is, a Faragó-tanyának ebből mintegy 710 millió forintot jutott.
Magyar József, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója felidézte: a most átadott telep hét évvel ezelőtt csupán egy romos épület volt, ma pedig az ország egyik legnagyobb baromfitelepe. Fontos, hogy egy modern telepen jó minőségű terméket tudjanak előállítani, ennek érdekében magyar alapanyagokat, magyar munkaerőt használ a 94 százalékban magyar tulajdonú cég – hangsúlyozta.
Bali Zoltán 42 éves őstermelő 90 hektáron gazdálkodik. Szarvasmarhákat és birkákat tart, de a jelenlegi tevékenységét szántóföldi zöldségtermesztéssel akarja bővíteni, ezért a pályázott meg egy 26,5 hektáros területet az NFA-nál. A gazda azt is vállalta, hogy bővíti az állatlétszámot.
Kotogány Árpád 32 éves családi gazdálkodó 250 hektáron termel. A most elnyert 25 hektáron szőke mangalicákat fog tartani.
A Felgyő-Kev Baromfitenyésztő, Takarmánygyártó és Forgalmazó kft. 17 hektár szántót bérelhet az államtól, amelynek fejében a cég vállalta, hogy tovább növeli a baromfi létszámot a telepen. A kft. -nek a Hungerit Zrt. a 100 %-os tulajdonosa.
forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





