Tesco: jégre tették az iskolát
Átadták Budapesten a Tesco Zöld a sulitok? elnevezésű programjának díjait. A PET-palack és aludoboz visszaváltó akció nyertese, a Budapest XIII. kerületében található Ady Endre Gimnázium tanulói örülhettek a fődíjnak, egy egész napra felállított saját jégpályának, ahol egy délutánon keresztül DJ Dominik zenélt.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. szeptemberben ismét hulladék-visszaváltó akciót hirdetett: a 2009. szeptember 11-étől 2010. január 11-éig tartó program lényege az volt, hogy az iskolák minden összegyűjtött 200 db PET-palack és alumíniumdoboz után kaptak egy pecsétet (az adott mennyiségért járó levásárolható vagy készpénzre váltható blokk mellett). A minden pecsétet tartalmazó, beküldött gyűjtőfüzetek sorsoláson vettek részt.
A szerencse a budapesti Ady Endre Gimnáziumnak kedvezett, így az ottani diákok örülhettek az egész napos korcsolya-bulinak. Az iskola udvarán felállított jégpályát délelőtt rendkívüli testnevelés órákon használhatták a tanulók, délután pedig DJ Dominik, alias Várkonyi Attila gondoskodott a remek hangulatról. Ez alkalomból a Zöld a sulitok? akció fődíjasának járó oklevelet is megkapták a nyertes iskola vezetői és diákjai.
Két további intézmény 300-300 ezer forintos Tesco vásárlási utalványt nyert: a szintén budapesti Számítástechnikai Általános Iskola és a Hernádnémetiben található Általános Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű, Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Napközi Otthonos Óvoda.
“A Zöld a sulitok? programunkkal szerettük volna elérni, hogy a tanulók hozzászokjanak az újrahasznosítható hulladék megfelelő gyűjtéséhez. Szeretnénk azt tudatosítani, hogy mindnyájunk közös felelőssége a hulladék-kérdés megfelelő kezelése. Nagyon örülünk neki, hogy ilyen sok iskolát megmozgatott a program”, mondta el Hackl Mónika, a Tesco kommunikációs vezetője.
A Tesco 2009. január elején számos áruházában vezette be a PET-palackok és alumíniumdobozok visszaváltási rendszerét, amely révén a vásárlókat bevonva törekszik az áruházlánc a környezetterhelés csökkentésére. A PET-palackok és alumíniumdobozok visszaváltása 49 hipermarketben érhető el.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





