Tengerentúli tőkebehozatal-ösztönzés az ITD és a BBR összefogásában
Az ITD Hungary és a Budapest Business Region közös szervezésében a new york-i székhelyű, Turan Partners Ltd. befektetői csoport eredményes tárgyalásokba kezdett több hazai ingatlanfejlesztővel az elmúlt héten.
A Turan a Budapest Business Region klasztertagjaival tárgyalt. Az amerikai befektetők már működő, hosszútávú szerződésekkel rendelkező, “A” osztályú irodaházak megvásárlását kezdeményezték a TriGranit, a TóPARK, a Duna Spirit, az Acron, a B&V Group, valamint a Whitestone Investment ingatlanfejlesztő vállalatoknál.
A csoport hat találkozón van túl, és még hármat folytat le a napokban, amely várhatóan több nagyértékű irodaház-tranzakciót eredményez. A tervek szerint a tárgyalás-sorozat ajánlataiból maximum három irodaház cserél majd gazdát több tízmillió euró értékben.
A Turan befektető csoport fő célpontja Közép-Kelet-Európa, különös tekintettel Magyarországra, Horvátországra, Romániára, valamint Szlovákiára és Szerbiára.
A befeketői csoporttal a kapcsolatfelvételt az ITD new york-i kirendeltsége kezdeményezte, a budapesti találkozókat pedig a BBR klasztermenedzsere kísérte végig.
Az ITD Hungary Zrt. és a Budapest Business Region együttműködése azért is volt hatékony, mert míg a befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség a külföldi közvetlen tőkebefektetések előmozdítását országos szinten, hét ágazatra hangolva végzi, a klaszter a Budapest-régión belül kizárólag az ingatlanszektorra koncentrálva folytatja a befektetés-ösztönzést.
Levente Polyak, a Turan képviselője a találkozókat értékelve kiemelte a tárgyalások jó időzítését, valamint hatékonynak ítélte a klaszter együttműködését, és köszönetet mondott, hogy a BBR kapcsolati hálóját a hatékony tárgyalások érdekében rendelkezésre bocsátotta.

Ezekben a lakóparkokban már nem csak egy lakást, hanem életérzést is kapsz
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordulat a magyar építőiparban: évek óta nem látott mélypontra zuhantak az új beruházások

Betiltották az Airbnb-t, mégsem tűntek el: milliárdos feketepiac alakult ki Budapesten

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





