Széles Gábor 80 milliárdos beruházása
Golfpálya, fürdőcentrum, hotel és villafalu építése szerepel Széles Gábor mintegy 80 milliárd forintos beruházást előrevetítő zalacsányi terveiben – olvasható a Zalai Hírlap szerdai számában.
A lapnak Nagy Lászlóné, a település polgármestere elmondta: a nagyvállalkozó egy éve vásárolta meg a 2-3 éve nem üzemelő Batthyány-kúriát ír tulajdonosaitól, amelyet részben felújított. Januártól üzemel a nagy kastély is, illetve elkezdték építeni a golfpályát.
A Zala Springs projekt keretében 160 hektáros golfpályát alakít ki, 9 ezer négyzetméteres fürdőcentrumot épít, valamint 200 szobás hotelt és egy 400 villából álló golf falut tervez az új tulajdonos, amely egy üveggyártó cég újraindításáról is megállapodott. A pálya a tervek szerint jövő nyárra, a teljes beruházás pedig 2016-ra fejeződhet be. A településen mindezektől a munkanélküliség teljes megszűnését remélik.

Új lakás a Duna közelében, kedvezményes hitellel? Mutatjuk a váci lakóparkot, ahol ez most valósággá válhat
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Négy új lakópark, négy különböző életstílus: itt épülnek Budapest legizgalmasabb új otthonai

Radikális javaslat: megadóztatnák az üresen álló lakásokat, és 150 ezer otthont újítanának fel évente

Visszakerülhet Budapesthez, amit évekkel ezelőtt elvettek tőle: több fontos közterület és ingatlan sorsa is megváltozhat

Lakáseladás előtt állsz? Ezt az 5 hibát jobb, ha messziről elkerülöd
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





