Stabilitást remél Lengyelország: a repülögépkatasztrófa utóhatása
Lengyelországban nemzeti gyászhetet, Oroszországban – és Lech Kaczynski államfő temetésének napján hazánkban is – gyásznapot tartanak a szombatra virradóra Szmolenszk mellett történt repülőgép-szerencsétlenség emlékére.
Donald Tusk miniszterelnöknek és a katasztrófában elhunyt Kaczynski helyét átvett parlamenti elnöknek, Bronislaw Komorowskinak olyan feladattal kell megbirkóznia, amilyennel eddig aligha szembesültek modern kori politikai vezetők. Az államfői hivatalt, a jegybankot, a hadsereget és a nemzetbiztonsági hivatalt egyaránt lefejezte a baleset, amelyet Tusk a második világháború utáni lengyel történelem legnagyobb tragédiájának nevezett.
Elemzők és állami tisztviselők egyöntetűen azt hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a katasztrófa nem jelent komoly fenyegetést Lengyelország politikai és gazdasági stabilitására. “Folyamatosan figyeljük a helyzetet, és készen állunk különböző döntések meghozatalára, de nem számítunk arra, hogy a bármiféle veszélyes dolog történhetne a lengyel gazdasággal” – jelentette ki egy tegnapi sajtótájékoztatón Michal Boni, Tusk egyik tanácsadója. Hasonlóképpen vélekedett Magdalena Polan, a Goldman Sachs közgazdásza, aki szerint az alkotmánynak megfelelően biztosítva lesz a folyamatosság a kormányzatban és a jegybanknál egyaránt.
Az alkotmány szerint a Kaczynski helyére lépett Komorowskinak két héten belül kell kiírnia az elnökválasztást, amelyet azután 60 napon belül kell megtartani. Ez azt jelenti, hogy az egyébként októberben esedékes elnökválasztást a katasztrófa miatt alighanem júniusra hozzák előre. Októberben Kaczynski ismét ringbe szállt volna az államfői posztért, ám a közvélemény-kutatások szerint vereséget szenvedett volna a kormányzó Polgári Platform jelöltjétől, aki éppen Komorowski.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





