Sorra állnak le a gázmotoros áramtermelő erőművek
Az értékcsökkenést nem számítva a nagy erőműveknél rendelkezésre álló beépített villamosenergia-kapacitás minden megawattjára vetítve átlagosan 9,9 millió forint veszteség keletkezett az elmúlt fűtési szezonban – írta a Napi Gazdaság és a Világgazdaság a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) felmérése alapján.
Az MKET tagvállalatainak gázmotoros flottájánál a veszteség átlagosan 14-18 millió forint volt. A veszteségek oka a távhőtermelésben érdekelt kapcsolt erőművek szerint az, hogy a hatósági termelői hőárak alacsonyak, a változó – jellemzően a gáz árát és a napi karbantartást jelentő – költségeket még igen, a nagyjavítások, a napi üzemeltetés, a munkadíjak, biztosítások, helyi adók költségeit azonban már nem fedezik maradéktalanul a bevételek. Az értékcsökkenés megtérülésével és a jogszabályban engedélyezett 2-4,5 százalékos profitráta elérésével az üzemeltetők már nem is számolnak – idézi a Napi Rudolf Viktort, a szakmai szervezet elnökét.
Az MKET felmérése szerint tagvállalatai mintegy tucatnyi gázmotort állítottak le – jó eséllyel – véglegesen. Mindez körülbelül 15 megawatt kapacitást jelent, ugyanakkor sok esetben a nagy erőművek kisebb, 5-10 megawattos egységei is állnak, és a nyári hőigényt inkább kazánokból biztosítják az ügyfeleiknek a vállalkozások – írta a Világgazdaság.

Nyári akció, euróban is elérhető lakások egy teljesen új városnegyedben – most különösen jó időzítés lehet a Láng Negyedben vásárolni
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér – Tíz éve még 3-4 új autó ért annyit, mint egy átlagos fővárosi lakás

Idén eddig Miskolcon volt az egyik legnagyobb a lakáspiaci drágulás – Az 596 ezer forintos négyzetméterár még mindig jóval alacsonyabb, mint a legtöbb nagyvárosban
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





