Sok cég tartozik a NAV-nak
A második negyedévben − az előző hasonló periódushoz hasonlóan − valamivel több mint 1800 vállalkozás került fel a NAV-feketelistára, míg magánszemélyből és egyéni vállalkozóból közel 200-zal többen, összesen 4066-an szerepelnek a legnagyobb adótartozók felsorolásában − derül ki az adóhatóság 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió, illetve 10 millió forint feletti tartozással rendelkező cégeket, illetve magánszemélyeket tartalmazó adataiból.
A minimális tartozás alapján a cégek alsó hangon 183,6 milliárd, míg a magánszemélyek 40,6 milliárd adóforinttal maradtak adósok. A listán, amelyen egyelőre még nem szerepelnek összegek, megtalálható a volt szocialista politikus Zuschlag János, ahogy Gáspár Győző és felesége vagy a jó ideje elfogott milliárdos Földesi-Szabó László és Stadler József is. A vállalkozásokat nézve, ahogy az előző negyedéves listán, úgy most is szerepel az állami felszámoló alá rendelt, stratégiailag kiemelt Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft., de továbbra sem került ki az adóhatóság látóköréből a Ganz Sziget Hajó-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Kft., a Ganz Transelektro Közlekedési Zrt. vagy a Transelektro Ganz-Röck Kazán- és Erőművi Berendezések Zrt. sem.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





