Mintegy négyszázmillió forintból újítják fel a szigligeti alkotóházat

Mintegy négyszázmillió forintból újítják fel a szigligeti alkotóházat és 150 millió forintért a zsennyei alkotóházat – jelentette be Halász János kultúráért felelős államtitkár a szigligeti alkotóházban tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Szigliget alkotóházA felújított épületeket várhatóan 2014 júniusában adják át – mondta Halász János, aki felidézte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma tulajdonában lévő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 2013-ban kezdte meg a két alkotóház felújítását.


Hozzátette: az alkotóházak rekonstrukciós programja a tervek szerint folytatódik a kecskeméti és a hódmezővásárhelyi alkotóházak, valamint a hódmezővásárhelyi művésztelep felújításával.