Milliárdokat érő ingatlanokat kaptak ingyen
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2012-13-ban összesen 3,6 milliárd forint értékben adott át ingyenesen ingatlanokat Somogy megyei önkormányzatoknak, a társaság erről kaposvári állomásán országos vagyongazdálkodási roadshowjának keretében tájékoztatta az önkormányzatokat.
Az MNV Zrt. közleményében ismerteti: mintegy 2,5 milliárd forint értékben PPP kontsrukcióban létesült sportcélú ingatlanokat, 4 tanuszodát és 5 tornacsarnokot vásárolt ki a magyar állam a beruházóktól, és adott át ingyenesen az önkormányzatoknak.
Az eseményen köszöntőbeszédet mondott Szita Károly, a város polgármestere. Juhász Tibor kormánymegbízott bemutatta a Somogy Megyei Kormányhivatal és az MNV Zrt. együttműködési területeit. Marjay Gyula, az MNV Zrt. ingó és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója a nemzeti vagyonkezelő társaság működéséről tájékoztatta a résztvevőket.
Bálizs Szabolcs, az MNV Zrt. területi irodavezetője a megyei szintű együttműködések eredményes és sikeres példáit mutatta be. Az önkormányzatok képviselőinek lehetőségük nyílt arra is, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálaton feltegyék a vagyongazdálkodással és ingatlanok igénylésével kapcsolatos kérdéseiket.
A találkozón a közbeszerzési törvény július 1-jei módosításának aktualitásairól is tájékoztatást kaptak a résztvevők. Kovács László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közbeszerzésért felelős helyettes államtitkárságának főosztályvezető-helyettese a közbeszerzési eljárásokat érintő aktualitásokról számolt be.
Az MNV Zrt. 2013 októberében indított országos vagyongazdálkodási roadshow-t azzal a céllal, hogy bemutassa a társaság tevékenységét, az önkormányzatokkal történő együttműködés lehetőségeit, valamint tájékoztatást nyújtson az állami tulajdonban lévő ingatlanok és ingóságok ingyenes tulajdonba adásának eljárásrendjéről is. Az eseményre a megyei és települési önkormányzatok polgármestereit hívták meg.

Már be is költöztek az első lakók a XV. kerület egyik legújabb lakóparkjába – a Novus Liget új szakaszba lépett
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

Új lakás a Duna közelében, kedvezményes hitellel? Mutatjuk a váci lakóparkot, ahol ez most valósággá válhat

Eltűntek a befektetők, berobbantak az első lakásvásárlók: teljesen átalakul a lakáspiac

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





