Mi legyen az autóval? P+R lehetőségek a KÖKI-ben
Ahhoz, hogy a fővárosi tömegközlekedést igénybe vehessék, az agglomerációban lakók egy része autóval érkezik a metróállomásokra. A gépkocsik – gyakran egész napi – parkolására azonban nem mindenhol van lehetőség.
A Kőbánya-Kispest metróállomás melletti Köki terminálon – amely 3-as metróvonal végállomása – a Főváros által üzemeltetett P R fedett és nyitott parkolóban is hagyhatják autóikat az utasok.

A metróvégállomásnál így létrejött Budapest legnagyobb P R kapacitása, ahol több mint 530 autó részére van parkolási lehetőség. A parkolásért alkalmanként, ami akár az egész napot is jelentheti, 350 forintot kell fizetni, ami nagyjából vonaljegy ára. A Köki Terminál melletti P R parkoló azoknak is jól jöhet, akik 4-es metró vonalat használják, hiszen az új vonal egy átszállással innen is elérhető. Arról nem is beszélve, hogy az utasok helyben a bevásárlásaikat is elintézhetik.

Zugló egyik legcsendesebb utcájában fogy a kínálat: ezek a lakások már alig elérhetők – CSOK Plusz is jár hozzájuk
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Lakáseladás villámgyorsan: ezekkel a trükkökkel hetek alatt vevőt találsz – nem véletlen, hanem tudatos játék

Több új lakás, magasabb áron – így alakult át az új építésű lakások piaca

Brutális rekord: elszálltak a lakásárak Magyarországon – ilyet még nem láttunk ebben az évezredben

Fordulat az egymilliós támogatásnál: csendben átírták a szabályokat – sokan fellélegezhetnek
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





