Megújult befektetői bizalomról szólt a 25. MIPIM
Idén huszonötödik alkalommal rendezték meg Cannes-ban a legrangosabb ingatlanpiaci világkiállítást, a MIPIM-et.

A kiállításon 93 ország több mint húszezer képviselője vett részt, és ez időszakban teszi közzé számos szakértő cég az éves piacelemzését. A JLL irodapiaci elemzése szerint, Európában a befektetési piac egy év alatt 7%-os növekedést produkált, és az előrejelzés szerint további növekedés várható, leginkább a dél-európai országoknak és Írországnak köszönhetően.
A CBRE tanulmánya szerint a válság által legerőteljesebben sújtott országok, Olaszország, Spanyolország, Portugália és Írország visszatérése a vártnál sokkal jelentősebb mértékű volt. Írországban például 2013-ban a 2012-eshez képest a tranzakciók száma megháromszorozódott. A Savills adatai azt jelzik, hogy Spanyolországban az ingatlanbefektetések volumene 850 millió euróval szintén háromszorosa lett a 2012-es szintnek. Ez látható módon megnyilvánult a kiállításon, ahol állandó látogatottságnak örvendett Madrid és Barcelona standja. A spanyol kereskedelmi befektetések majdnem fele tengerentúli befektetőkhöz köthető.
Kínával az élen, az ázsiai országok befektetői is nemzetközi piacokat céloznak meg. 2013 második felében közel 7 millió eurós volumenű befektetést regisztráltak, ennek nagy része Nagy Britanniát célozta.

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Lefagyott Budapest irodapiaca: egyetlen új irodaház sem épült, és ez még évekig így maradhat

Vége a dugóknak? Már tudni, mikor nyitják meg újra a Flórián téri felüljárót

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





