Már nem éri meg nyugdíjasként vállalkozni
Az egyszerűsített vállalkozói adó változása és a korhatár alatti nyugdíjasok átsorolása miatt jelentősen csökkent a nyugdíjasként egyéni vállalkozásból is élők száma. A többi egyéni vállalkozói kategóriában növekedés vagy stagnálás volt az első negyedéves adatok szerint.
A nyugdíjasok az egyéni vállalkozókat érintő változások nagy vesztesei – írta a Napi Gazdaság. Az egyéni vállalkozók száma a legtöbb kategóriában enyhén emelkedett, a nyugdíjas vállalkozók száma viszont 15 ezerrel csökkent egy év alatt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) első negyedéves adatai alapján 79 385 főről 64 698 főre csökkent a nyugdíj mellett egyéni vállalkozóként dolgozók száma. A főfoglalkozásúaké 159 205-ről 162 016 főre emelkedett, a legalább 36 óra heti munkaviszony mellett vállalkozóké 135 190-ről 136 336-ra nőtt.
A Napi Gazdaság azt írta, a nyugdíjasok nagy részének valószínűleg már nem érte meg a megemelt közterhek mellett fenntartani a vállalkozói státuszt. A kormány 25-ről 30 millió forint éves bevételre növelte az egyszerűsített vállalkozói adó jogosultsági határát, miközben az adókulcs 30-ról 37 százalékra növekedett.
A nyugdíjasokat érintő változás volt, hogy a korhatár alatti nyugdíjasként vállalkozók átsorolódtak a főfoglalkozásúak közé, és minden adót, illetve járulékot meg kell fizetniük a megemelt minimálbér alapján. Az öregségi nyugdíjasok a 8,5 százalékos egészségbiztosítási-munkaerőpiaci és a 10 százalékos nyugdíjjárulékot fizetik, ha vállalkoznak. A nyugdíjasok vállalkozásainak 15 ezres csökkenését viszont nem magyarázza, hogy a főfoglalkozásúak száma 3000 fővel növekedett.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





