Majdnem ötvenezer négyzetméter
A Jones Lang LaSalle (JLL) budapesti irodája 2013 folyamán több mint 48,000 m2 irodaterület bérbeadásában vett részt úgy, hogy a bérlő megbízásából felkutatta a cég számára optimális feltételeket biztosító létesítményt és a bérleti szerződéskötés folyamatát tanácsadással segítette.
A 48 000 m2 bérlőképviseleti tranzakció háromnegyede úgy zajlott, hogy a bérlő cég a korábban is bérelt helyiségeire vonatkozó feltételeket tárgyalta újra, vagy a szerződés időtartamát hosszabbította meg. Az újratárgyalók között volt többek között az Avaya, a Béflex, a Nestlé, a Philips, a Xerox és a White&Case ügyvédi iroda. A maradék 25%-ra vonatkozó bérleti szerződést új irodaterületre kötötték meg.
„Kitűnő eredményként könyveljük el, hogy cégünk bonyolította a 2013-as év legnagyobb bérlőképviseleti tranzakcióját. Egy, már Magyarországon jelen lévő, kb. 19 000 m2 irodaterületet elfoglaló amerikai SSC hosszabbított a Váci úton. Kedvező folyamatnak véljük, hogy az év folyamán két új cég is megjelent Magyarországon új operációval, a Systemax és a Greif” – mondta Starmann Mária, a Jones Lang LaSalle bérlőképviseleti részlegének vezetője.

A Greif, a Johnson&Johnson és a Teva nagyvállalatok új helyre költöztek a JLL közreműködésével. Néhány tranzakciót stratégiai tanulmány készítése előzte meg, mely segített az ügyfelek igényeit kimerítően megismerni, így biztosítva az ideális iroda azonosítását és a szerződés megkötését. A közel 50,000 m2 tranzakció fele Budapesten megnyert üzlet volt, míg a másik fele a JLL globális ügyfeleivel köttetett.
A tavalyi év sikerei után a JLL bérlőképviseleti csapata igen erős 2014-es évre számít. Jelenleg közel 40 000 m2-re vonatkozó megbízáson dolgoznak és további megbízások megkötése várható a közeljövőben. A bérlőképviseleti részleg számos projektet bonyolít a JLL projekt menedzsment csapatával közösen; jelenleg egy energetikai nagyvállalat székház projektjén és egy nagyméretű üzleti szolgáltató központ tranzakcióján működnek együtt.

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is

Már be is költöztek az első lakók a XV. kerület egyik legújabb lakóparkjába – a Novus Liget új szakaszba lépett

Nem jó, de nem is tragikus az új építésű piac: lassul a drágulás Budapesten
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





