Logisztikai bázist avatott Kecskeméten a Kühne+Nagel német cégcsoport
Hatmilliárd forintos beruházással létrehozott tízezer négyzetméter alapterületű logisztikai bázist adott át a Kühne+Nagel német cégcsoport magyar leányvállalata csütörtökön Kecskeméten.
Kis Benedek, a Kühne Nagel Kft. üzletfejlesztési vezetője az MTI-nek elmondta: öt hónap alatt készült el a cég kecskeméti raktárbázisa, amely alapvetően azért épült, hogy alkatrészekkel szolgálja ki a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát. Az év végéig 100 fő foglalkoztatását tervezik az új logisztikai bázison.
A bázison már a gyártási sorrendnek megfelelő előválogatást is el tudják végezni. A logisztikai cégnek már 175 alkalmazottja dolgozik a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, az új bázis az autógyár közelében épült. A Kühne Nagel német cég 1992-ben alapította magyarországi leányvállalatát. A Pátyon lévő 16 ezer négyzetméteres logisztikai bázisról az autóipar mellett egyéb ipari szegmenseket is ellátnak alkatrésszel. A cég magyarországi alkalmazottainak száma az év végére eléri az 500 főt. A német anyavállalatot 1890-ben alapították hajós szállítmányozó cégként. A családi vállalkozás mára a világ egyik meghatározó logisztikai szolgáltatójává vált, a szállítás minden vertikumában jelen van; vízen, közúton, vasúton és légi úton is szállít az ipar számtalan területén alkatrészeket, termékeket.
A Kühne Nagel a világ több mint 100 országában van jelen, közel ezer telephelyén összesen 63 ezer embert foglakoztat. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta: Kecskemét fekvése, közlekedési adottságai magukban hordozzák annak a lehetőségét, hogy a város logisztikai központtá válhat Magyarországon, de akár Közép-Európában is.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





