Lekerültünk a tiltólistáról
Magyarország megint ott van a nemzetközi befektetők radarján. Főleg irodaházakat és plazákat keresnek, a hotelektől viszont ódzkodnak. Másfél-két éves masszív tiltás után ismét erősödőben van a nyílt végű ingatlan alapok és a magánbefektetők érdeklődése a magyar piac iránt. Messze elmarad ez Lengyelországhoz vagy Csehországhoz képest , de biztató, hogy már nincs nagy piros felkiáltójel a nevünk mellett.
A hét közepén lezárták az idei legnagyobb tranzakciót, a budai Allee bevásárlóközpont felét a német Allianz alapja vette meg 100 millió euróért. Várható, hogy a jövőben is inkább a kiskereskedelmi és az irodapiac lesz vonzó, de a befektetési döntéseket sokszor az adott intézmények központjaiban hozzák, nem Budapesten. Gyakori, hogy egész európai portfóliók cserélnek gazdát, vagyis nem az a meghatározó, hogy pont nálunk éppen mi eladó.
Megkérdeztük Benjamin Perez-Ellischewitz-et,, a Jones Lang LaSalle nemzetközi ingatlanügynökség budapesti irodájának befektetési igazgatóját, hogy milyen ügyletek vannak előkészületben, lesz-e ehhez hasonló, viszonylag nagy dobás idén. Azt mondta: még legfeljebb 200-300 millió euróra lehet számítani, de már ez is óriási eredmény. Legjobb esetben is csak az lesz, hogy elérjük a tavalyi, 500 millió eurós végösszeget.
Azzal érvelt, hogy a lengyel és a cseh piacon még mindig kisebb kockázatot látnak a befektetők. “A sokat dicsért lengyel piac túlárazott, van honnan csökkennie az áraknak. Magyarországon kiegyensúlyozottabb a fejlődés, egyfajta értékstabilitás van és a már tisztán látható makrogazdasági javulás nyomán csökkenhet a különbség a két ország megítélésében” – árnyalta a képet a szakértő.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





