Látogatóközpont épülhet a Balaton partján
A Balaton élővilágát, a balatoni halakat bemutató ökoturisztikai látogatóközpontot tervez a balatonfüredi önkormányzat a Tagore sétányon.
A Balaton-parti település hivatalos honlapja szerint a tájba illő, teraszos épületben egyebek mellett több látványos akvárium és foglalkoztatóterem várná az érdeklődőket. A tervek szerint az új turisztikai bemutató és látogatóközpont a sétány északi oldalára épülne, a jelenlegi vizesblokk helyére. Az épület pavilonszerű elemei egy belső udvart ölelnének át. A tornácos épület a Balaton jellegzetes építészetét idézné, különös tekintettel az 50-es évek második felében elterjedt modern, letisztult elemekre. A sétány nyugati részén igényes pihenőpark létesülne.
A tervezett család- és látogatóbarát turisztikai központ komplex környezetismereti bemutatóhely lenne, ahol édesvízi akváriumokban mutatnák be a Balaton élővilágát. Mellette lenne kültéri bemutatómedence, valamint előadó-, foglalkoztató- és bemutatóterem is – írja a Balatonfüred.hu.
A látogatókat egységesen kialakított akváriumok fogadnák valamennyi, a tóban élő hallal, a kisebb akváriumokban pedig kagylókat, ritka rákokat láthatnának az érdeklődők. A tervek szerint ladikot, hálót, lapátokat, régi varsát is kiállítanának. A látogatóközpontot pályázati forrásból valósítja meg az önkormányzat.

Modern városi lakások vagy zöldebb, nyugodtabb környezet? Ezekben a lakóparkokban mindkettőre van lehetőség
Iroda
Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Tavaly még lecsaptak volna rá, ma hónapokig áll: megfordult a dél-pesti lakáspiac

Elolvadt az Otthon Start előnye: végül az eladók járhattak a legjobban
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




