Lakások százezreit kellene lebontani
A hazai lakóingatlanok 70 százaléka elavult, minden tizedik – azaz több százezer lakás – pedig annyira rossz állapotban van, hogy már felújítani sem lenne érdemes – derül ki egy felmérésből. A legelterjedtebb lakástípus brutális mennyiségű energiát használ el.
A több mint 2,5 millió magyarországi családi ház legelterjedtebb típusa átlagosan több mint kétszer annyi energiát használ el, mint a nyolcvanas években épült panelek – írja a Napi.hu egy nemrégiben készült felmérés alapján. Manapság elképzelhetetlen lenne, de a nyolcvanas években csak panellakásból évente több mint 25 ezer épült.
A felmérés egyebek mellett energetikai szempontból is vizsgálta a hazai ingatlanokat, ezek szerint a hazai lakóingatlan-állomány 70 százaléka elavult, minden tizedik – azaz több százezer lakás – pedig annyira rossz állapotban van, hogy már felújítani sem érdemes. Összességében több mint 2,5 millió családi ház és lakás, 925 ezer társasház 84 ezer lakással, és 703 ezer lakást tartalmazó több mint 31 ezer iparosított társasház (nagyrészt panel) került a statisztikába.
A 15 típus közül a legtöbb épület az 1945 és 1979 között létesült családi ház (több mint 672 ezer), ugyanekkora lakásszámmal, átlagosan 140 négyzetméteres alapterülettel. A panelek többsége (több mint 324 ezer lakás) 1979 előtt épült, időarányosan viszont a nyolcvanas években pörgött föl igazán a “házgyár”, ugyanis ekkor évente több mint 25 ezer lakás épült. A leggyakoribb családiház-típus jelenlegi átlagos primer energiafelhasználása (405 kilowattóra/négyzetméter/év) közel kétszerese a ’79 előtti iparosított technológiájú épületekének (218-244), és több mint kétszerese a nyolcvanas évek paneljeiének (200 kilowattóra/négyzetméter/év).

Már be is költöztek az első lakók a XV. kerület egyik legújabb lakóparkjába – a Novus Liget új szakaszba lépett
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Döbbenetes ingatlanos csalásra derült fény: több mint 600 millió forint értékű ingatlanra pályáztak a csalók

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

Új lakás a Duna közelében, kedvezményes hitellel? Mutatjuk a váci lakóparkot, ahol ez most valósággá válhat

Eltűntek a befektetők, berobbantak az első lakásvásárlók: teljesen átalakul a lakáspiac
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





