Kiemelt ügy lett az MNB-székház felújítása

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Budapest Szabadság téri épületének felújítására és fejlesztésére irányuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a beruházással összefüggő, a kulturális örökség védelmével kapcsolatos tanácsadói feladatokat, valamint a beruházást megelőző tervpályázati eljárás előkészítését, feltételeinek kidolgozását, lebonyolítását a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ látja el.

 

A rendelet mellékletében felsorolt építésügyi hatósági ügyekben nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni, valamint nincs helye az építési beruházással összefüggésben településképi bejelentési eljárásnak – olvasható a rendeletben.