Kiderült: erre költötték a Tesco pénzét Miskolcon!
Többen attól félnek, eltűnik Miskolc egyik kedvenc szánkódombja. Úgy tudni, a borsodi megyeszékhely legújabb Tesco-áruháza épül a helyén – írja a boon.hu.
A DVTK-stadion mellett található kis domb, ami ilyenkor – mikor hó van – a gyerekek kedvelt szánkópályája. Ez a terület valamikor a stadionhoz tartozott, a DVTK egykori edzőpályája volt.
Hackl Mónika, a Tesco szóvivője a boon.hu-nak elmondta: “Valóban egy áruházat építünk oda, de az idén már biztos, hogy nem kezdjük el a munkálatokat. Az új létesítmény csaknem 3000 négyzetméter lesz, várhatóan jövőre nyit meg.” A szóvivő beszélt arról is, hogy miért pont ott nyitnak egy ekkora áruházat. Mint mondta: felmérték a terület vásárlói igényeit, valamint alapul vették azokat a jövőbeni fejlesztéseket, amelyeket a város tervez oda.
Tompa Sándor, a terület országgyűlési képviselője úgy nyilatkozott: a város pár évvel ezelőtt eladta ezt a területet, ma már magántulajdonban van. Annak idején itt salakos edzőpálya volt, de ehelyett épültek a műfüves pályák. Az eladás feltétele azonban az volt, hogy a beruházó kereskedelmi- és közösségi funkcióra hasznosítsa a területet – tette hozzá. Valamint – mivel sportingatlanról volt szó – az eladási ár egy részét sportcélra használta fel a város.
A képviselő beszélt arról is, hogy látta a terveket: egy játszótér, parkoló és bevásárlóközpont épül a telekre. Hozzátette: lehet, hogy lesz olyan, akinek nem tetszik, de többen vannak azok, akik azt szeretnék, hogy a terület fejlődjön. Az elemzések és a sok-sok lakossági jelzés is azt mutatják – folytatta -, hogy hiányzik egy ilyen jellegű bevásárlóközpont a városrészből. Forgalmi szempontból is van jelentősége az áruháznak, hiszen az ott élőknek nem kell majd 10 kilométer autózniuk egy nagyobb bevásárlás miatt – hangsúlyozta.

Modern lakóparkok 2026-ban: új építésű lakások Budapest és Debrecen legjobb fejlesztéseiben
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Szeptembertől sokkoló meglepetés jöhet: több százezer lakáshiteles törlesztője ugorhat meg – te is érintett lehetsz?

Milliárdok mentek veszendőbe? Súlyos kritikák érték a magyar geotermikus programot – a szakma szerint teljes szemléletváltás kell

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





