K&H-vezér: az ügyfelet terhelje a tranzakciós díj
A vezérigazgató szerint a tranzakciós illeték fogyasztási adónak tekinthető, ezért az ügyfélnek kell megfizetnie.
Amennyiben a pénzügyi tranzakciós illeték fogyasztási adónak tekinthető, a fogyasztóknak kell megfizetniük, nem a pénzügyi közvetítőknek – mondta el Hendrik Scheerlinck vezérigazgató. Nagyon óvatosan kell azonban eljárni, hogy ez ne hasson negatívan a helyi gazdaság működésére, ne vezessen nagyarányú pénzkiáramláshoz.
A K&H Bankcsoport egyébként 368 millió forint konszolidált adózott nyereséget ért el 2012 első negyedévében, amely 92 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése nyomán alacsonyabb hitelállomány és az árfolyamgát számviteli hatása miatt – jelentette be a K&H Csoport vezérigazgatója hétfőn.
Hendrik Scheerlinck a bankcsoport nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerinti adatait ismertetve Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az egyszeri hatásoktól megtisztított adózott nyereség 5,2 milliárd forint volt, a tavalyi első három havihoz képest 37,6 százalékkal csökkent.
A nem teljesítő hitelek aránya 10,3-ról 12,1 százalékra nőtt egy negyedév alatt, a hitelezési veszteség azonban 9 százalékkal mérséklődött.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





