Kezdődik a Lánchíd utca és környékének felújítása
A Várkert Bazár fejlesztésének második ütemével elkezdődik a Lánchíd utca és környékének felújítása. A munkálatok során, a bazár környékén új burkolatot kapnak az utcák, korszerűsítik a közvilágítást, kerékpársávokat, új villamosmegállókat és szökőkutakat alakítanak ki, megújítják és növelik a zöldfelületeket is.
A Várkert Bazár előtt húzódó Lánchíd utca felújítása során az alatta található közműveket is rendbe hozzák és létrehoznak egy új kikötőt is. A munkálatok során megújul a Clark Ádám tér, a Várban a Fortuna utca, a Hess András és a Szentháromság tér. Az Attila út és a Krisztina körút csomópontja környékén új zöldfelületeket létesítenek és a forgalmi sávokban is lesznek változások. A villamos pályákat nem érinti felújítás, de áthelyeznek megállókat. A felújítási munkálatok augusztus végére fejeződhetnek be, addig jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani.
A Lánchíd utca és környéke felújítása során a 19900 négyzetméternyi utat és járdát, 3530 folyóméternyi járdaszegélyt bontanak el. Ezek helyére csaknem 4800 méternyi járdaszegélyt, 6700 négyzetméternyi bazalt nagykockakő burkolatot, a kerékpársávok számára több mint 2200 négyzetméternyi térkövet és további 6 ezer négyzetméternyi vágott bazalt burkolatot fektetnek le. Emellett 42 kandelábert, 66 forgalomtechnikai jelzőoszlopot és 102 KRESZ-táblát helyeznek el. A több mint 5600 négyzetméternyi, felújított gyepfelület zöldellését pedig 5800 négyzetméteres automata öntözőrendszer segíti majd.
A kivitelezést a Swietelsky Magyarország Kft. végzi. Az Európai Unió a Közlekedési Operatív Program keretéből támogatja az 1,6 milliárd forintos beruházást.

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Lefagyott Budapest irodapiaca: egyetlen új irodaház sem épült, és ez még évekig így maradhat

Vége a dugóknak? Már tudni, mikor nyitják meg újra a Flórián téri felüljárót

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





