Kezd hűlni a kínai ingatlanpiac
Az értékpapír-piac után az ingatlanpiacon is kezdi éreztetni hatását Kínában a kormány azon igyekezete, hogy elejét vegye a gazdaság túlhevülésének.
Az ország pénzintézetei Peking rendelkezései nyomán jelentős összegben hívtak vissza januárban főként rövid lejáratú hiteleket; ezek állománya a tavalyi év elején kezdett rohamosan duzzadni, valódi befektetések helyett inkább részvény- és ingatlanpiaci spekulációkat finanszírozva.
A kormány az elmúlt hetekben a bankok számára előírt hitelkvótákkal és a kihelyezett kölcsönök nagyságáról szóló, napi jelentéstételi kötelezettség bevezetésével is igyekezett visszafogni az új hitelek bővülésének ütemét.
Az intézkedések hatására az irányadó sanghaji tőzsdeindex 9 százalékot esett az előző hónapban, január első három hetében pedig – decemberhez képest – a pekingi lakásértékesítések 70 százalékot zuhantak. Az ország harmadik legnagyobb pénzintézete, a Bank of China a napokban jelentette be, hogy megfelezi a jelzáloghiteleire 2008 óta adott kedvezmény mértékét. A kölcsönök visszahívása nyomán a kínai pénzintézetek által az idei év első 19 napjában kihelyezett 1,45 ezer milliárd jüanos új hitelállomány január végére 1,1 ezer milliárd alá csökkent – írja a Caiing magazinra hivatkozva a Reuters. Elemzők ennek ellenére úgy vélik, hogy az év egészére újonnan kibocsátani tervezett 7,5-8 ezer milliárd jüanos hitelösszeg még mindig meglehetősen laza monetáris politikát tükröz, hiszen az 20 százalékos bővülést jelentene a tavalyi évhez képest. Akár csak 2009-ben, az idén is az év eleje eshet nagyobb súllyal latba az új kölcsönöknél: az első negyedre megszabott határ -a 21st Century Business Herald jelentése szerint – 2,4 ezer milliárd jüan.

Modern városi lakások vagy zöldebb, nyugodtabb környezet? Ezekben a lakóparkokban mindkettőre van lehetőség
Iroda
Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese

Milliókat spórolhatsz a Wekerle Plusz hitellel, de hamar eltűnhet az előnye – erre figyelj, ha használt lakást vennél!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




