Ismét viharfelhők a láthatáron II. – újra kötelező cégmódosítás

Várhatóan mégsem lesz kötelező az új Ptk. által előírt tőkeemelés a 2016. március 15-ig tartó moratórium lejárta előtt azoknak a kft-knek az esetében, amelyeknél szükségessé válik a társasági szerződés módosítása. A benyújtott módosító indítványok értelmében azok a társaságok, amelyek élve a fenti lehetőséggel nem emelnek tőkét, a tőkeemelésig nem is alkalmazhatják az új Ptk-t, hanem a jelenleg hatályos Gt. rendelkezései szerint kell működniük – hívja fel a figyelmet bejegyzésében Szűcs Bálint, az RSM DTM adószakértő partnere.

A benyújtott módosító indítványok alapján most úgy tűnik, hogy az eredeti tervezetben megfogalmazottnál kevésbé szigorú szabályozás várható. Több indítvány is érkezett, amely kezdeményezte annak az előírásnak a törlését, amely az új Ptk.-ban meghatározott minimális jegyzett tőkével nem rendelkező kft-k esetében kötelezővé tette volna, hogy már a 2016. március 15-ig tartó moratórium letelte előtt hajtsanak végre tőkeemelést, ha egyébként a társasági szerződésük módosítása válik szükségessé. Ezen módosító javaslatok elfogadása eredményeként várhatóan nem lesz szüksé. Hogy miért, azt az eredeti oldalon elolvashatja!