Ingatlanokért cserébe kaphat pénzt a BKV

A BKV márciusban 19 milliárd forintot kaphat az államtól, cserébe a főváros két ingatlant átadna – mondta Tarlós István főpolgármester kedd este a HírTV Rájátszás című műsorában.

Közölte, hogy ez a 19 milliárd forint a BKV idei finanszírozásának biztosítására lesz elég, szigorú költségvetést készítenek, és az államnak be kellene szállnia 2012-től az adósságállomány szanálásába. Ezt követően lehetne elmondani, hogy a BKV helyzete megoldódott.

A főváros két ingatlant, az Operettszínház, illetve a Műcsarnok mögötti területet adná át az államnak, illetve tervben van a Trafó átadása is. Tarlós István hangsúlyozta, hogy ezek értéke még mindig nem éri el a 19 milliárd forintot.

A BKV 2011-es költségvetésében 30 milliárd forintos hiány van, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az Index.hu-nak adott interjújában azt mondta, az lenne a legjobb, ha ezt az összeget egy összegben megkapná a BKV.