Magyar Nemzet: tovább nő a főváros hiánya

Három hónap alatt 25 milliárd forinttal nőtt a főváros egész ciklusra számított hiánya, amely összesen már eléri a 185 milliárdot – írta a Magyar Nemzet Atkári János főpolgármesteri főtanácsadó közlésére hivatkozva.

A főtanácsadó az idei költségvetési javaslatról elmondta, hogy az a novemberi válságkoncepcióhoz képest is további megszorításokat tartalmaz. Az idén 6 milliárddal kevesebb bevételre számítanak. A tervezett illetékbevétel a novemberi számításhoz képest 4 milliárd forinttal csökkent. Csaknem másfél milliárddal kevesebb lett az iparűzési adóbevétel. Az idegenforgalmi adó nagy része a kerületeket gazdagítja, itt több mint 1 milliárdos a kiesés.

Emiatt csaknem 280 fős létszámleépítés lesz a Főpolgármesteri Hivatalban, másfél százalékos levonás a működési kiadásoknál, és szűkítik a fejlesztéseket – írta a lap.

Atkári János szerint ezután az összes közszolgáltatás a legalacsonyabb szinten működik, a város romlása várható, de minden számlát kifizetnek, így elkerülhető a csőd.

A közgyűlés csütörtökön szavaz a költségvetésről, amelynek bevételi és kiadási főösszege meghaladhatja az 503 milliárd forintot.