Ilyen lakások állnak üresen
Közel négyszázezer lakás áll üresen Magyarországon, legnagyobb részük ráadásul – elvileg – nem is a leglerobbantabb kategóriát képviseli, hiszen háromnegyedük legalább komfortos, és csupán negyedük épült vályogból.
Egy évtized alatt több mint százezerrel nőtt a nem lakott lakások száma Magyarországon, miközben a teljes lakásállomány bő 300 ezerrel gyarapodott. A KSH 2011-es adatai szerint közel félmillió nem lakott lakóingatlan volt hazánkban, ami abszolút és relatív értelemben is csúcsot jelent. Korábban nem volt rá ugyanis példa, hogy a lakások több mint tizedében ne lakjanak állandó jelleggel.
A nem lakott lakások mintegy 92 százaléka magánszemélyek tulajdonában volt 2011-ben – ez nem változott érdemben 2001-hez képest -, az önkormányzatok súlya azonban 4 százalékról 3 százalék alá csökkent, miközben a más intézmények, szervezeteké 4 százalékról bőven 5 százalék fölé emelkedett.
Meglepő lehet, de nem a legrosszabb felszereltségű lakások állnak lakatlanul: az állomány közel fele volt összkomfortos, további egyharmada pedig komfortos és csak nem egészen egyötödükben nem volt fürdőszoba illetve vízöblítéses wc. A falazattípusokat tekintve már árnyaltabb a kép, a nem lakott lakóingatlanok közel negyede – több mint százezer ingatlan – vályogból épült, bő egytizedük pedig – ami közel 52 ezres darabszámot jelent – panelből illetve betonból, a téglalakások kétharmados aránya mellett. A Napi Gazdaság cikke itt folytatódik!

Nem jó, de nem is tragikus az új építésű piac: lassul a drágulás Budapesten
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Lakáseladás előtt állsz? Ezt az 5 hibát jobb, ha messziről elkerülöd

Betonba zárt víztartalék: a magyar városok alatt lehet a megoldás a brutális nyári hőségre

Döbbenetes ingatlanos csalásra derült fény: több mint 600 millió forint értékű ingatlanra pályáztak a csalók

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





