Így vehet olcsón új építésű lakást
Nem épül elég lakás? Csemegézzen a bedőlt projektekből, amelyekben az első körös, még a fejlesztő által meghirdetett árnál olcsóbban találhat új lakásokat a bankok, vagy felszámolók kínálatában – olvasható a napi.hu-n.
Igaz, a piacra visszakerülő bedőlt lakások döntő többségének már több mint két éves a használatbavételi engedélye, így papírforma szerint nem számítanak újnak, csak újszerűnek, ami nem csak az áfamentességgel, de a szocpolról való lemondással is együtt jár. Az árakat azonban nem csak az áfa csökkentette az első körös próbálkozás óta, hanem a válság, az áresés – a KSH szerint 2010-2012 között az új lakások 5, a használtak 13 százalékot veszítettek az értékükből – , a veszteség minimalizálására való törekvés és nem utolsó sorban a lakások műszaki, vagy jogi szépséghibái.
Régi újlakások a piacon
Információink szerint rövidesen piacra kerülhetnek a beragadt kínálat egyik gyöngyszemének, az óbudai Jazz Loft lakóparknak a lakásai. A 2006-ban bejelentett, majd 2008 tavaszán elindított projektet városi életformát kedvelő, fiatal és művészlelkű vásárlókkal marketingelték, majd amikor kiderült, hogy az 5,5 méteres belmagasságú loftokra a vártnál kisebb a kereslet, átterveztették az épületeket. A csődtől azonban ez sem mentette meg a projektet, amelyben még mindig jó félszáz, 30-150 négyzetméteres lakás maradt árván, amelyekkel a hírek szerint rövidesen 340-350 ezer forinton újrázhatnak az eladók. A cikk folytatása itt!

Ilyen lehet a jövő városi otthona: zöld megoldások és modern lakások Budapesten
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megmentenék az Örs vezér tér ikonikus Gombáját, de komoly akadályba ütköztek – nem csak Zuglón múlik a sorsa

Átalakítanák az építőipari képzést: radikális változást sürget a szakma a munkaerőhiány miatt

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





