Húsz éve őrzi a titkot: miért robbantották be a rakétasilót?

A hármas rakétasiló ajtaja tárva-nyitva, de a hatalmas, henger alakú hangár újabb, már zárt ajtóban végződik néhány tíz méter után. Vajon mi lehet mögötte? Úgy tudni, az oroszok berobbantották, mielőtt elmentek.

A laktanyák, katonai épületek, amelyek mára az enyészeté lettek, vagy a területileg illetékes önkormányzatoknak sikerült nagy nehezen hasznosítani az épületeket. Kormányzati szinten több kezdeményezés mellett 1997-ben írtak ki a szovjet ingatlanok hasznosítására nagyobb pályázatot, amelynek egyértelműen az önkormányzatok lettek volna a kedvezményezettjei. Az akkori árak szerint a Magyarországon még hasznosítatlan ingatlanok értéke 24,3 milliárd forint volt. A hasznosítás végül felemás sikerrel zárul, mert azokat az ingatlanokat, amelyek jó helyen feküdtek, szétdarabolva értékesíteni lehetett, míg a külterületi nagy komplexumok nem kellettek senkinek, vagy jócskán áron alul sikerült megszabadulni tőlük.
 

– Húsz éve, 1992-ben hoztam a vállalkozásom az egykori igali szovjet laktanyába – emlékezett Galántai János, a Pek-Snack Kft. ügyvezetője. – Ha úgy nézem, szerencsém volt, ugyanis itt egy lokátoros elitalakulat szolgált, így messze nem okoztak olyan károkat, mint általában. Környezetszennyezést például nem tapasztaltunk, így talajcserét sem kellett végeznünk. Persze ettől még akadt munka elég. Bár valóban 70 tiszt és tiszthelyettes, és az őket kiszolgáló egységek éltek Igalban, azaz nem amortizálták le a végtelenségig a laktanyát, az épületeket így is szerkezetig vissza kellett bontani, s újjáépíteni, a közműveket is fel kellett újítani, a hiányzó elemeket megépíteni.  – A mostani irodaépületünk 16 lakásos tisztiház volt – tette hozzá. – Még az aljzatbetont is fel kellett bontani, nem volt két egyforma szint az épületben. Új utat építettünk a főútig.

Galántai János három részletben vásárolta meg a 16,5 hektáros területet, mely a szovjetek kivonulása után előbb a kincstári vagyonkezelőhöz, majd az igali önkormányzathoz került.
– Harmincöt éve élek a településen – magyarázta –, egyfajta lokálpatriotizmus is motivált, amikor az egykori laktanyában telepedtem meg a cégemmel. Az önkormányzat is örült neki, hiszen csak költségei voltak a területtel, őriztetnie kellett, mert elkezdték széthordani az épületeket. A fagyasztott pékáru üzem a legénységi szállás egykori 600 négyzetméteres épületében kezdett működni, ma már éppen tízszer ekkora területen dolgoznak, a kezdeti méretekre az épület födémzetéből lehet következtetni: a szovjet érából örökölt szárny betonteteje eltéveszthetetlen.

– Felújítottuk a többi épületet is, melyeket elsősorban raktárként használunk – mondta Galántai János –, csak az egykori kultúrházzal és a volt kantinnal nem tudtunk mit kezdeni. Ha csak ennyi gond lett volna minden szovjet objektummal, kifejezetten sikeres lenne a hasznosításuk, ám nem egyszer nemhogy szellemlaktanyák, de szellemvárosok – például a veszprémi Szentkirályszabadja – maradtak az ideiglenesen hazánkban állomásozott csapatok végső búcsúja után. Nagyatád és Tarany sorsa szerencsére inkább Igalhoz hasonlít, ha nem is született tökéletes megoldás, ám mégis hasznosították a területet.
 

A cikk folytatása a Sonline.hu-n olvasható