Hévíz a legnépszerűbb vidéki város

A világ legnagyobb fürdésre is alkalmas természetes gyógytava komoly turisztikai előnyt jelent Hévíznek, ahhoz azonban önmagában talán még kevés lenne, hogy hazánk legnépszerűbb települése legyen. Az idén újra elnyert cím annak is köszönhető, hogy folyamatosak a fejlesztések, és a vizes programok mellett kulturális, gasztronómiai élményeket is kínál a város, de az aktív pihenést keresők sem unatkozhatnak.

A legnépszerűbb vidéki település továbbra is Hévíz. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2011-ben 990 980 vendégéjszakát töltöttetek el a városban, ami harmadával több mint a sorban utána következő Hajdúszoboszlón. Az eredmény annak fényében különösen értékes, hogy tavaly számos turisztikai régióban csökkent a vendégéjszakák száma, Hévíz esetében viszont ez több mint 6 százalékkal nőtt. Az idelátogatók valamivel több mint fele belföldi turista, igaz, a vendégéjszakák mintegy kétharmadát a külföldiek adják.

A város egyedülálló adottsággal rendelkezik, amelyre kiválóan lehet alapozni itthon és külföldön egyaránt, de a Hévízi-gyógytó önmagában nem elegendő – hangsúlyozta ki Papp Gábor, a város polgármestere. A felújított belváros, a megújított római kori romkert mellett folyamatosan bővítik a kulturális programkínálatot is, legyen szó zenéről, színházról, irodalomról, vagy akár gasztronómiáról. A legfőbb érték továbbra is a Hévízi-tó, amely a világ legnagyobb fürdésre is alkalmas természetes gyógytava. Fontos, hogy védelmére kiemelt figyelmet fordítsanak: a közelmúltban megerősítették a tó természetes határait, és növényeket telepítettek a partra, amelyek részben a víz minőségéért, részben az esztétikus megjelenésért „felelősek”.

Az önkormányzat mindig is fontosnak tartotta a városmarketinget, ebben pedig a helyi turisztikai egyesület mellett már évek óta partnerek az idegenforgalomban érdekelt szolgáltatók. A számok azt mutatják, az együttműködés igen sikeres. Új feladat természetesen mindig akad tette hozzá a polgármester, a sármelléki Hévíz-Balaton Airport a tervek szerint hamarosan újabb és újabb járatokat fogadhat majd. A tárgyalások erről jelenleg is folynak, a remények szerint így tovább bővülhet majd azon desztinációk száma, ahonnan légi úton is elérhető lesz a település.

A vendégek mintegy 49 százaléka ugyanis külföldről érkezik. A legnagyobb számban – a teljes vendégkör mintegy negyede – még mindig a német anyanyelvű területekről látogatnak el a fürdővárosba, de egyre jelentősebb részarányt képviselnek a szlovák, a cseh, az olasz, a francia, az orosz vagy éppen a kínai vendégek is – emelte ki Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. Nem véletlen, hogy a város honlapja jelenleg tíz nyelven érhető el, akár olyanokon is, mint a svéd vagy a norvég.

Az egészségtudatosság a külföldiek számára nem újdonság, itthon viszont a prevenció még igen csak „gyerekcipőben” jár – annak ellenére, hogy könnyebb és főleg olcsóbb megelőzni a mozgásszervi betegségek kialakulását, mint később kezelni a már meglévő panaszokat. Fontos lenne időt szakítani a rendszeres feltöltődésre, a modern életvitelből adódó panaszok – így például a hátfájás – kezelésére. A város 200 éves gyógyászati hagyományokkal rendelkezik, amelynek során a komplex hévízi kúra hatékonyságát folyamatosan fejlesztették a gyógyulni vágyó vendégek igényeire szabva. A tóban való fürdőzés önmagában is olyan előnyökkel jár, amit medence fürdőben nehéz reprodukálni – a víz mozgása enyhe masszírozó hatást fejt ki, a tó felett képződő „párasapka” belélegzése is jótékony hatású -, nem is beszélve a tavirózsák közötti úszás élményéről. A természeti kincsekre alapozva magas minőségű gyógy és wellness szolgáltatásokat fejlesztettek ki, amelyek a tradicionális kezeléseket és a legmodernebb technikai vívmányokat egyaránt a vendégek szolgálatába állítják.

A turisztikai szakember ugyanakkor úgy látja, a már említett egészségtudatosság itthon is egyre fontosabbá válik. A fiatalabb korosztály részéről ma már elvárás, hogy számos aktív program is elérhető legyen a többnapos üdülés alatt. Az elmúlt években Hévízen és a Nyugat-Balatonon is számos kerékpáros fejlesztés történt, amelynek hatására egyre többen hoznak magukkal, vagy bérelnek a városban kerékpárt és tesznek túrákat a környéken. Erre számos lehetőség akad, akár a Kis-Balatonhoz, akár a Keszthelyi-hegységbe is lehet kerékpárosan kirándulni, sőt akár az egész Balatont körbe lehet kerekezni. A kulturális élet is pezseg: egész évben folyamatosan kerülnek megrendezésre a fesztiválok, koncertek, amelyeken olyan neves előadók is fellépnek, mint Szentpéteri Csilla, Miklósa Erika, Demjén Ferenc, Kovács Kati, az Edda vagy éppen a Bikini.

A városban a szálláshelyek kínálata igen széles, legyen szó magánszállásról vagy éppen ötcsillagos szállodáról. A szállások kihasználtsága jellemzően az országos átlag felett van, az ide érkező vendégkör ugyanis igényli a magasabb szolgáltatást.

 

Tudta-e?

– A belföldi vendégek körében igen kedvelt a Hévíz Card kedvezménykártya, amellyel a hévízi tófürdőn, éttermekben, kozmetikákban, autó és kerékpár kölcsönzőkben vásárolhatnak kedvezményesen. A kártya 2 éjszaka eltöltése után ingyenes. Sőt, mostantól a felhasználók között értékes nyereményeket is kisorsolnak: a legszerencsésebbek hévízi álompihenést nyerhetnek az év végi sorsoláson.

 

– A KSH adatai szerint tavaly Hévízen az előző évhez képest 3,2 százalékkal (334 982) nőtt a belföldi, 7,7 százalékkal (645 998) pedig a külföldi vendégéjszakák száma, amely így együttesen elérte a 990 980 vendégéjszakát. A várost a dobogó első helyéről leszorítani igen nehéz lesz, hiszen az őt követő Hajdúszoboszlón 2011-ben mindössze 719 131 vendégéjszakát töltöttek.