Hét helyet lépett előre Magyarország a logisztikai versenyképességi listán
Az MLBKT elnöke szerint a logisztika a fejlődés egyik motorja lehet.
Nemrég jelent meg a Világbank 2014-es logisztikai teljesítmény indexe. Jó hír, hogy Magyarország hét pozíciót előrelépett, a 33. helyre 160 országból. Számottevően jobb a helyezésünk, mint az ország általános versenyképességi helyezése – idén a Világgazdasági Fórum indexén csak a 63.-ak voltunk.
Chikán Attila, az MLBKT elnöke szerint ez is azt mutatja, hogy a logisztika a fejlődés egyik hordozója lehet. Nálunk a logisztika részesedése a GDP-n belül csak 6 százalék körüli, miközben a fejlett országokban ez az arány jócskán 10 százalék felett van. Ez is azt mutatja, hogy nagyon nagyok a fejlesztési lehetőségek.
A Világbank honlapján olvasható, kétévente készülő logisztikai teljesítményindex (LPI) rangsorban első helyen Németország áll 4,12 ponttal, a dobógra került még Hollandia és Belgium.
A kelet-közép-európai régióban Ausztria a 22., Lengyelország a 31., Csehország a 32. helyet érdemelte ki. A következő helyezett Magyarország 3,46 ponttal, majd Szlovénia, Románia, Szlovákia és Bulgária következik a rangsorban.
A teljes jelentés ide kattintva letölthető. Országra és régióra lebontott adatokat lehet böngészni a Világbank oldalán megjelenő dinamikus diagramok segítségével.

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Lefagyott Budapest irodapiaca: egyetlen új irodaház sem épült, és ez még évekig így maradhat

Vége a dugóknak? Már tudni, mikor nyitják meg újra a Flórián téri felüljárót

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





