Hárommilliárd forintos beruházás Ajkán
Több mint 3 milliárd forint összköltségű beruházással technológiai fejlesztésbe és kapacitásbővítésbe kezd az ajkai székhelyű Poppe+Potthoff Hungária Kft. – közölte az autóipari szerelvénycsöveket gyártó társaság az MTI-vel.
A cég a projekthez 622,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatását célzó pályázatán. A tájékoztatás szerint az év végéig megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően az ajkai gyár dolgozóinak létszáma tízzel nő, jelenleg 300 főt foglakoztatnak.
A Poppe Potthoff Hungária Kft. a járműipar számára gyárt saját fejlesztésű közös nyomócsöves alrendszereket és magas nyomású dízel befecskendező szerelvénycsöveket, ez utóbbi területen a cég rendszerbeszállítója több neves autógyártónak és azok beszállítóinak.
Az ajkai ipari parkban működő kft. 2003-óta 5 hektáros bérelt ingatlanon gyártja a prémium kategória közös nyomócsöves rendszereit és csőkomponenseit.
A Poppe Potthoff holding 14 telephellyel rendelkezik 9 országban. A csoport árbevétele eléri a 180 millió eurót, az ajkai cég 2012-ben 34 millió euró (mintegy 10 milliárd forint) nettó árbevételt ért el.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





