Ha itt meghúzom, akkor ott… – Tények és tévhitek a magyar gazdaságról
Magyarország viszonylag friss és még most sem stabil szerkezetű piacgazdaság, ezért meglehetősen bizonytalan és nehézkes jóslatokba bocsátkozni a tekintetben, hogy egy-egy intézkedés pontosan milyen hatást vált ki.
Pedig kísérletek vannak, leginkább a jegybankban és a Költségvetési Tanácsnál tesznek erőfeszítéseket arra, hogy feltárják a gazdaság belső mozgatórugóit. Utóbbi intézmény a modelljét egyedülálló módon nyilvánossá is tette, így most alkalmunk nyílhat ennek tanulmányozására. Ez a választások előtt különösen hasznos lehet, hiszen néha a pártok ígéreteinek nagyságrendjével sincsenek tisztában a választók. Mindenesetre néhány könnyűnek tűnő megoldással kapcsolatos reményt szertefoszlathatunk.
Az utóbbi időben többen is (például Bajnai Gordon miniszterelnök is) azt mondták, hogy egy jobb növekedés sokat segíthet a költségvetésen. Lehet, hogy ez csak egy hiú ábránd? A Költségvetési Tanács több gazdasági fejleményre is végzett érzékenységvizsgálatot, tanulságos eredményekkel. Az egyik fő következtetés, hogy nem mindegy, hogy miből jön a növekedés, ha azt a külső konjunktúra élénkülése okozza, az aligha segíthet: harmad akkora deficit javító hatással van, mintha a belső fogyasztás vezérelné.
A másik fontos következtetés, hogy az egyes adók változtatgatása egészen eltérő eredményekre vezet: miközben egy 1 százalékpontos áfa változtatás a rövidtávú növekedésre jóval nagyobb hatást gyakorolt mint például egy 1 százalékpontos szja változás, addig a költségvetési egyenlegre gyakorolt hatása kisebb. Az egyszerűség kedvéért az alábbi táblázatban összefoglaltuk, milyen események költségvetésre gyakorolt hatását vizsgálták a szakértők.
A makrogazdasági érzékenységvizsgálat során azt tekintették át a Költségvetési Tanács titkárságán, hogy milyen költségvetési következményei vannak, ha a bruttó hazai termék (GDP) az első évben egy százalékponttal gyorsabban növekszik, mint az alappályán (utána pedig 2011 és 2014 között visszatér az alappályához).
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





