Gyárat nyitott Győrben a ThyssenKrupp
A német ThyssenKrupp konszern sikeresen fejleszti tovább kapcsolatait az autóipar nemzetközi szereplőivel.
Egy új győri üzemben a ThyssenKrupp Automotive Systems alváz-specialistái komplett futóműveket állítanak össze. A befektetés mintegy négymillió euróra, vagyis közel 1,2 milliárd forintra rúg, a megrendelő pedig az Audi Hungaria Motor Kft. múlt héten, szintén Győrben megnyitott gyára. A közel hatvan munkatárs két perc alatti ütemidővel naponta 450 első és hátsó futóművet készít úgynevezett just-in-sequence szállítással, figyelemre méltó tempóban: a közlemény szerint a 4100 négyzetméter alapterületű szerelőcsarnokban éppen 176 perc telik el a megrendelés kézhezvételétől számítva a kész futómű ügyfélhez történő kiszállításáig.
Napjainkban egyetlen járműtípus gyártásánál csak a futóműrendszert nézve akár több ezerféle variáció is szükséges lehet. Azért, hogy ennek a komplexitásnak, valamint a hatékonyság követelményének is megfelelhessenek, és a magas raktározási költségeket elkerüljék, a szállítók az autógyárak közvetlen közelében telepednek le és jellemzően just-in-sequence metódussal szállítanak.
Ez az eljárás azt jelenti, hogy minden komponens precízen a járműbe való beépítés időpontjában érkezik meg. Ez a költségtakarékosság mellett környezetbarát módszer is, hiszen nincsen saját szállító flotta, sem a hozzá tartozó szén-dioxod-kibocsátás.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





