Feltámadás Közép-Európában
Jelentősen megugrottan az ingatlanbefektetések Közép-Kelet-Európában a nyár két hónapjában, júliusban és augusztusban. Egyedül az említett két hónap során az első féléves tranzakciós eredmény 96 százalékát kitevő volument realizáltak a piacok – írja a PropertyEU.
Az ingatlanbefektetések volumene Közép-Kelet-Európában 458 millió eurót ért el júliusban és augusztusban 17 lezárt tranzakciónak köszönhetően a CB Richard Ellis legfrissebb jelentése szerint. Az év eddigi év eltelt részében a befektetési volumen a régióban 936 millió eurót tett ki, amelyhez képest látható, hogy a július augusztusi bevételek óriási részesedéssel bírtak, az összeg megfelel az év első félévében realizált forgalom 96 százalékának.
A jelentős növekedés egyrészt az orosz tranzakcióknak köszönhető, ahol július-augusztusban 239 millió euró értékben cseréltek gazdát az ingatlanok, ezzel a régiós volumen 52 százalékát adva, másrészt pedig több hosszabb ideje függő tranzakció is most zárult le a régiós piacokon. A nemzetközi befektetők egyelőre azonban továbbra is a partvonalon várakoznak, a befektetések mindössze 41 százalékát bonyolították le az idén, míg 2004-2008 között 80 százalékos volt az átlagos részesedésük. Egyes piacokon, mint például Oroszország még nagyobb a helyi befektetők aránya, az országban a 2009-es befektetési volumen 93 százalékát realizálták.

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Megfordult a kelet–nyugat rangsor: egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





