Fejlemények a Sukoró-ügyben

Váry András, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori igazgatója szerint Tátrai Miklós, a szervezet vezérigazgatója kérte azt, hogy a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházáshoz szükséges állami földek értékesítését ingatlancserével oldják meg.

Erről a vagyonkezelő tulajdonosi ügyekért felelős volt vezetője a Szolnoki Törvényszéken, a Sukoró-ügyként ismert büntetőper szerdai tárgyalásán beszélt tanúként.

Váry András – akit ebben az ügyben korábban még gyanúsítottként hallgattak ki – elmondta: 2008 áprilisában Pénzügyminisztériumban dolgozó ismerősétől értesült arról, hogy egy külföldi befektető állami ingatlanok iránt érdeklődik. Telefonos egyeztetés után egy “indulás előtti megbeszélésen” találkozott a befektető jogi képviselőivel, és ismertette előttük, milyen lehetőségek vannak az állami ingatlanok megvásárlására. Szavai szerint ezen a találkozón hangzott el a jogi képviselőktől az a kijelentés, hogy az ingatlanszerzésnél el szeretnék kerülni a versenyeztetést a konkurencia miatt.

A tanú vallomása szerint ezen a megbeszélésen arról is szó esett, hogy a befektetőnek van olyan ingatlanja, amelyről úgy tudják, országos közút építéséhez szüksége lehet rá az államnak. Ez lehetett az oka, hogy az ingatlancserét kezdeményezték – tette hozzá. A tanácsvezető bíró kérdésére, honnan tudhatta ezt a befektető, Váry András azt válaszolta, “nem tudom, nem tőlem”.

A tanú kitért arra is, hogy a Tátrai Miklósnál, majd Markó Andrea pénzügyminisztériumi államtitkárnál volt az ügyben megbeszéléseken, és ezeken Joav Blum izraeli-magyar üzletember is jelen volt. Ezután – bevonva más szakterületeket – kezdték el vizsgálni az ingatlancsere jogi lehetőségét, és kiderült, hogy az ügyletnek nincsenek kizáró okai – mondta.

Váry András a továbbiakban elmondta: a szokásos egyeztetések után elkészült a vagyongazdálkodási tanácsnak szóló előterjesztés, és ebbe az anyagba az ingatlancsere Tátrai Miklós döntése nyomán került be, hogy a kaszinóberuházás befektetői földterülethez jussanak.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja az elsőrendű vádlott Tátrai Miklóst, a másodrendű vádlott Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját, a harmadrendű vádlott Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és a negyedrendű vádlott F. Zsolt értékbecslőt. Császy Zsoltot és F. Zsoltot mint bűnsegédet vádolják ezzel a cselekménnyel. V. Bálint ügyvéd, ötödrendű vádlott ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád.

A másodrendű és a negyedrendű vádlottat magánokirat-hamisítással is vádolják.

Az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött – a tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő – telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség ezzel kapcsolatban 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek nyilvánította a szerződést, kimondva, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.