Ennyi jut épületek szigetelésére Tatabányán
atabányán 19 épületben csaknem 600 helyiséget érint az önkormányzat 2013-as épületszigetelési programja, az idén megvalósuló felújítások teljes összege 270 millió forint.
A társasházak korszerűsítéséhez a városi költségvetésből 116 millió forinttal járultak hozzá. A támogatásra azok a házak pályázhattak, amelyek már kialakították a mérhető és szabályozható távfűtési rendszert, vagy a szigeteléssel együtt vállalták ezt a korszerűsítést – mondta Schmidt Csaba polgármester.
Az önkormányzat a távhőszolgáltatóval közösen több évvel ezelőtt nonprofit társaságot alapított a tömbházak fűtéskorszerűsítésének koordinálására és az országban a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a fejlesztéshez. Költségosztással történő mérésnél 25 százalékos önerővel és 75 százalékos vissza nem térítendő, önkormányzati támogatással valósulhat meg a beruházás – mondta Schmidt Csaba.
Eddig majdnem 3000 lakásban korszerűsítették a fűtési rendszert. A szabályozható radiátorszelepek beépítésével és a mérési lehetőség biztosításával ezekben a házakban átlagosan 30 százalékkal csökkent az energiafelhasználás, a most elvégzett szigetelésekkel az energia-megtakarítás aránya emelkedhet.
Tatabányán 22 ezer lakásban biztosít távfűtést az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltató, amely évente 1 150 000 gigajoule hőenergiát vásárol a részben önkormányzati tulajdonú Tatabánya Erőmű Kft.-től és 200 kilométernyi vezetékhálózaton juttatja el a házakig.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





