Egymilliárd forint értékű technológiai beruházás a Videotonnál
urópai uniós támogatással egymilliárd forint értékű technológiai beruházást hajtott végre a Videoton legdinamikusabban fejlődő tagvállalata, a Videoton EAS Kft. – mondta el a székesfehérvári cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Klambauer Csaba tájékoztatása szerint a fejlesztés megvalósításához az Új Széchenyi Terv Komplex vállalati technológia fejlesztés című pályázatán több mint 201 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a cég. A fejlesztés keretében új, korszerű felületszerelő gépeket, automatikus optikai ellenőrző berendezéseket, lézergravírozókat, illetve címkenyomtató gépeket állítottak üzembe. Továbbá kialakították a kft. egészére kiterjedő alkatrész- és termékkövetési rendszert, illetve fejlesztették a jelenlegi termelésirányítási rendszer használatát korszerűsítő IT rendszert.
A beruházásokat és komplex vállalati technológiai fejlesztéseket a megnövekedett vevői megrendelések, illetve a magasabb technológiai és minőségi igények tették szükségessé. A 2004-ben a Videoton több elektronikai termékeket gyártó cégéből alakult Videoton EAS Kft. 9500 négyzetméteren elektronikus vezérlőegységeket, ipari alkalmazásokba szánt elektronikai szerelvényeket gyárt, vasúti elektronikához és egyes háztartási gépekhez is szállít elektronikai termékeket. Új üzletei révén az idén kétmilliárd forint árbevétel- növekedést vár, aminek eredményeként idei éves árbevétele várhatóan meghaladja majd a 12 milliárd forintot.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet

Megvették az első lakásukat – de az energiaszámlán jött a hidegzuhany

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




