Decemberben átfestik a Bazilikát
Advent első vasárnapján, december 1-jén harmadik alkalommal gyúlnak ki a fények a Bazilika előtt és az épület homlokzatán, így újévig Budapest leglátványosabb vizuális élményében lehet része az arra sétálóknak.
A budapesti Szent István Bazilika már önmagában is egyik legszebb nevezetességünk, a december elsején kezdődő adventi időszak alatt pedig hazánk legnagyobb méretű és leglátványosabb vizuális élményével várja majd a térre látogatókat.
A megnyitó napját, advent első vasárnapját követően sötétedés után fél óránként kelnek életre a monumentális, 37-szer 28 méteres homlokzaton a színpompás, karácsonyi ihletésű témák, amelyek ünnepi hagyományainkról és értékeinkről mesélnek. A rövidfilmek témái között szerepelnek például a legfontosabb vallási motívumok, de azt is bemutatják, hogyan látják a karácsonyt a gyermekek, vagy épp hogyan ünnepelnek Európa nemzetei és miről szól valójában az ünnep.
A látvány mögötti érték
A Bazilikánál az ünnepi látvány minden további eleme mögött is értékeket találunk, a szervezők ugyanis a természetre és fenntarthatósági szempontokra is odafigyelve élő fát nem vágnak ki és a tér közepén felállított karácsonyfát energiatakarékos LED izzókkal díszítik fel.
Míg a vásár díszkivilágítása idén megújul, a középpontban a gyermekek legnagyobb örömére ebben az évben is az ingyenesen használható, 200 nm-es korcsolyapálya lesz, amelynek kialakításánál szintén az energiatakarékosság volt a legfontosabb szempont.
A programokról részletesen ITT olvashat.

Már be is költöztek az első lakók a XV. kerület egyik legújabb lakóparkjába – a Novus Liget új szakaszba lépett
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

Új lakás a Duna közelében, kedvezményes hitellel? Mutatjuk a váci lakóparkot, ahol ez most valósággá válhat

Eltűntek a befektetők, berobbantak az első lakásvásárlók: teljesen átalakul a lakáspiac

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





