Csúcsot döntött a megszűnő építőipari cégek száma
15 százalék körülire csökkent az építőipari fluktuáció az elmúlt félévben
Az idei első fél évben ismét negatív rekordot döntött a megszűnő építőipari cégek száma, az év első hat hónapjában 2863 vállalkozás szűnt meg az ágazatban, a tavaly második félévi 2794 után – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből. Az Opten cégfluktuációs indexe egy adott időszakban megszűnt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. A közlemény szerint a mutató alapján az előző fél évben 15 százalék körülire csökkent az építőipari fluktuáció, az idei első félévben azonban az egy évvel korábbi 17 százalékot meghaladó szintre emelkedett.
A válság és a jogszabályi változások következtében lezajlott tisztulási folyamatnak, illetve a megrendelések emelkedésének köszönhetően stabilabb beszállítói lánc alakulhat ki, ami kedvez az elmúlt éveket túlélő kisvállalatoknak – idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját.
Az Opten szerint javulást jelez a már megindult, megszűnéssel végződő eljárások száma is. Tavaly az első fél évben összesen 5295 felszámolás, végelszámolás és kényszertörlés indult az építőiparban, fél évvel később a három eljárástípusból összesen 3673-at indítottak a cégbíróságok, míg 2013 első félévében már csak 2560-at tettek közzé.
Az Opten igazgatója a csökkenéssel kapcsolatban azonban arra is felhívta a figyelmet: idén az első fél évben a cégbíróságok munkáját jelentősen hátráltatta az alapító okiratok februári kötelező módosítása. Ez azt jelentheti, hogy a második fél évben az ügyhátralékot ledolgozva ismét emelkedhet a megszűnéssel végződő eljárások száma.
Ugyancsak módosíthatja a cégmegszűnési tendenciát, ha életbe lép az a szabályozás, amely a korlátolt felelősségű társaságok esetében emeli a minimális alaptőkét.
A működő cégeknek valószínűleg csak néhány év türelmi idővel kell eleget tenniük az új követelményeknek, ennek ellenére ez az intézkedés jelentős cégbezárási hullámot indíthat el, különösen egy olyan szétforgácsolódott és alultőkésített ágazatban, mint az építőipar – közölte az Opten igazgatója.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





