Cseppet sem lettek átláthatóbbak a magyarországi cégek
Nem javult a hazai vállalatok átláthatósága az elmúlt másfél évben – állapítja meg a KPMG legfrissebb kutatása, amely a nagyvállalatok fenntarthatósági jelentéseit vette górcső alá.
Kiderült, hogy Magyarország 100 legjelentősebb társaságának csupán egyharmada – 33 vállalat, a 2008-as 34-gyel szemben – készített olyan jelentést, amelyben beszámolt tavalyi nem pénzügyi teljesítményéről. Ezek közül 8 vállalat beszámolója esetében volt külső ellenőrzés, ez visszaesés a 2008-ban publikált eredményekhez képest. Vélhetően a költségmegtakarítás miatt hiányzik ez a folyamatból, ami azonban jelentős bizalomvesztéssel járhat.
Iparági bontásban a legaktívabb jelentők a pénzügyi és a közüzemi szolgáltatók voltak. Jelentős javulás várható a kereskedelmi, a járműipari, a számítástechnikai cégeknél, ezek ugyanis nagyon sok embert foglalkoztatnak, így egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire átláthatók a különböző érintettek számára.
A felmérés megállapítja, hogy a cégeket leginkább a márkaépítés, valamint a különböző etikai megfontolások vezérlik a készítés során, a gazdasági mérlegelések és a számszerűsíthető eredmények még csak néhány jelentésben jelennek meg. A költségek megtakarítása, az innováció vagy éppen a hatóságokkal folytatott párbeszéd csak ezek után következik. A jelentés készítése Szabó István, a KPMG vezető tanácsadója és a kutatás vezetője szerint azért is fontos, mert egy esetleges felvásárlás előtt számos hasznos információ szerezhető így a kiszemelt társaságról.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Sokkoló adat: Magyarországon szálltak el legjobban a lakásárak – brutális, 21%-os ugrás az EU élére lőtt minket

Robban az Otthon Start: közel 5000 új lakás jöhet – ezek a városok most nagyot nyerhetnek

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





