CityInvest – az ITD Hungary gondozásában
Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt. együttműködve a városi önkormányzatokkal előadás-sorozatban informálja a Magyarországra akkreditált követségek gazdasági diplomatáit; a külföldi, gazdasági érdekeltségű intézmények, képviseletek, ügynökségek, vállalkozási tanácsadó irodák képviselőit a magyar városok és agglomerációjuk gazdasági potenciáljáról, komparatív előnyeiről.
A „CityInvest” elnevezésű programokon a résztvevő városok polgármesterei és szakértői adnak tájékoztatást a résztvevőknek városuk befektetési lehetőségeiről, konkrét helyszínekről és projektekről. A rendezvény keretein belül Ön közvetlen kérdéseket tehet fel és kaphat azonnali választ, illetve lehetősége lesz az állófogadás keretén belül a személyes konzultációra is.
A sorozat következő rendezvényére ezúton tisztelettel meghívjuk Önt, amelyre
2009. október 28-án 10:30 órakor
VÁRPALOTA – GYŐR – DEBRECEN
bemutatásával, az ITDH központjában, Budapesten, az Andrássy út 12. I. emeleti rendezvénytermében kerül sor.
A rendezvény előadásai magyarul, angol szinkrontolmácsolással hangzanak el.
A részletes programot és a jelentkezési lapot a levél mellékleteként küldjük meg Önnek.
Reméljük, hogy személyesen is üdvözölhetjük a „CityInvest” rendezvényén!
Budapest, 2009. október 15.
Tisztelettel a meghívók:
Németh Árpád Borkai Zsolt Kósa Lajos
Várpalota Győr Debrecen
Polgármestere Polgármestere Polgármestere
A rendezvény gesztora:
Rétfalvi György
ITD Hungary vezérigazgatója

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lakáseladás rekordidő alatt? Nem szerencse kérdése: ezeket csinálják másképp azok, akik gyorsan találnak vevőt

Teljesen új bérlakásrendszer jöhet Magyarországon? Több tízezer lakás építéséről és radikális átalakításról beszél a szakma

Lakhatási vészhelyzet felé tart Európa? Már a szakma is drasztikus beavatkozást sürget

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





