Chikán Attila lett az MLBKT elnöke
A logisztika.com tájékoztatást adott arról, hogy a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) elnökévé választották Chikán Attila egyetemi tanárt, a társelnöki pozíciót Báthory Zsuzsanna, a Robert Bosch Elektronika Kft. projektvezetője tölti be.
Az MLBKT korábbi elnöksége két évvel ezelőtt kezdett hozzá a megújulás jegyében a 2014 utáni időszak stratégiájának elkészítéséhez. A közgyűlés – a megújulási folyamat részeként – március 4-én új vezetőket választott a nonprofit szervezet élére. A 15 fős elnökség első ülésén maga közül választotta meg az elnököt és a társelnököt március 17-én.

Báthory Zsuzsanna társelnök, aki korábban az MLBKT Lean Tagozatának vezetőjeként is dolgozott elmondta: új megbízatásában a korábbi elnökségben megszilárdított értékekre alapozottan, de a megújulást és további erősödést szorgalmazva szeretné elősegíteni a szervezet sikeres működését, főként koordinációs feladatokat vállalva a jövőben.

Duna-parti otthonok modern műszaki tartalommal: kedvezményes finanszírozással is elérhetők a váci Dunakert Lakópark lakásai
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Iroda
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Már nem akarnak évekre elköteleződni a cégek: ezért lehetnek a szolgáltatott irodák a következő évek nagy nyertesei
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Videó

Épületek és életképek, a háború előtti Pestről
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Ingatlantájoló



